2010. március 2., kedd

szikraköz

Március kettő, tehát van szűk két hetünk az első Speed fordulóig. Az autó készülget, sőt a benne terjedő érdekes illat forrása is előkerült:

A bukócső kitűnő wunderbaum interfész gondolom. Amúgy van valami babona a bal oldali ülésen talált fekete macskáról?

A hétvége az első futómű felújításával telt, pénteken már annyira fellelkesedtem, hogy a végére már zuhogó esőben kipájszeroltam, az első kép már a garázsból készült:


futó már bent, az MP akármi célszerszám állványon,


csak korhű szerszámmal dolgoznunk:)


A kvarkokra szedett futómű kapott egy kis felújítást, itt például a féknyergek,


a kormánymű 'enyhén' lóg,


új függőcsapszeg, és persze perselyek,

leszabályzásig forgatott tárcsák.

Az alsó lengőkart megerősítettem a gátló bekötésnél két 25*30-as lemezzel.


Á, kóma vagyok, folyt köv...

/2010-03-03/
Szóval ott tartottunk, hogy megvannak a Kneif féle rövidített, átszabott Barkas első gátlók, és a motor is alakul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése