2010. október 28., csütörtök

Béta3

Szóval voltunk Bétán versenyen. Ill. mi ott voltunk Pusival, de a versenyzés mint olyan egy picit kevésbé jött össze. Ill. én versenyeztem magammal és mindenki más versenyzett a csapatból a technikával.:)
No, ez egy kicsit bonyolult lett, nézzük sorjában...

Szombat hajnalban levonatoztuk a gépet/gépeket a Pécs-Vasas melletti Béta (ex-bányász)aknáról "elnevezett" körgyorsra. A pálya állat volt, alapvetően elég rossz aszfalt, de "körré" egy néhány száz méter hosszú murvás átkötő tette. Ímhol egy offical pályarajz,

Ez meg itt a vonat, a képen kétszáz lóerő is van talán!:)

/máris csalok, a kép a visszaúton készült, mindegy/

A reggeli lepakolásnál több meglepi is befigyel, az út és az autó csupa dér, utóbbiról elkezdtük lekaparni:) Az akku sem bírta a hideg estét, sebaj egy kis lendület segít. A lényeg, hogy kisütött közben a napocska, és mire pályát tudtunk járni, már szinte mindenhol felolvadt a jég.
Egyből le is tudtuk tesztelni a pusi-féle telefonos-nokiás-erikszonos-vezeték-nélküli átbeszélőt, írtunk itinert mint a nagyok, bár a méterek megbecsülése nem volt teljesen egzakt:)

Éés kezdődött a végtelenített hibahegy, csak röviden...

Első kör: Így utólag nem is volt olyan rossz talán elsőnek, azt hiszem csak kétszer csúsztam túl:) A vége felé viszont sikerült valahogy furmányosan felültetni a murván az kocsi seggét/alját ami le is tépte a kipuffot, szerencsére csak kicsúszott a négyleömlőből, nem horpadt be.
A hagyományosan precízen rögzített hátfal is maj' leesett, érdekesen nézett ki az autó. Amúgy a futómű botrány orrtolós lett, alig rugózott viszont kanyarodni nem annyira akart. (előző este állítottunk 1-2 mm összetartást is)

Második kör: Kipufogó és hátfal helyrerakva, gyorskötözővel rögzítve (a hátfal), de mi lehet a futóval? Kezdetnek leszedtük a plusz kanyarstabit, de még mindig nem stimmel. A bal oldal mintha lejjebb lenne, és az a felső lengőkar is fura... Khhm, szóval valami balfék villanyász olyan szinten kihézagolta a lengőkart (jóó nagy dőlés legyen), hogy annak a belső pereme hozzáért a gyári futómű tartókonzolhoz, vagyis "átpattant" rajta, de visszajönni már nem tudott. Ez persze kiderült volna a teszten, csak az nem volt:) A szomszéd ladás csapattól kapott pájszer (valójában egy oldschool diótörő egyik fele:)) és egy kalapács segítségével csináltunk helyet, (köszi Urbán!) minekután már némi rugózási hajlandóságot is mutatott a mechanika.

/ne jöjjön be a cug/

És persze hogy tutira ne tolja az elejét hátra felraktuk a bakelitgumis BBS-eket, és ezzel el is érkeztünk a mélypontra. Olyan szinten irányíthatatlanul ment össze-vissza a gép popsija, hogy csak pörögtünk körbe-körbe. Jó én is vén trotty vagyok aki lassan reagál, de ez van:) Egyszer sikerült becsúszni a bozótba is, utána már nem tudtam kapcsolni az 1-et, 3-at, elvittünk egy lassítót mert nem tudtam kapcsolni az 1-et, 3-at és csak kevertem a málnát (erre rá lehet fogni, hehe), ja és új ismeret: három gumiabroncs is befér az autó alá.

/itt érkezünk a murváról vissza az aszfaltra. egyszer sem sikerült jól/

Harmadik kör: rájöttünk, hogy a váltórudazat ahelyett hogy betolta volna a fokozatokat, inkább megbicsaklott felfelé. (később kiderült, elszakadt az egyik motortartó gumibak)
A rajtot kikéstük, Pusi egy villáskulccsal próbálta menet közben lenyomni a kardánalagúton keresztül a rudazatot, általában sikerrel:) Az átbeszélő sajnos térerőtlenül hallgatott itt már, cserébe végre halhattam pusit ordítani:). Másra nem emlékszem, ja ebben a körben még egyszer leesett a kipuff.

/ezek az arcok:)/

Negyedik kör
: Az utolsó és egyben legjobb kör. A rudazatot néhány tucat gyorskötözővel megkértük a normális viselkedésre (hozzákötöttük a vízcsőhöz), és az előző gyorson visszarakott eredeti kerekek is mara
dtak.
Nagyjából kaland nélkül, elég jó (talán 3 perc alatti) idővel sikerült teljesíteni, jött a szokásos é
rzés, jó lenne még 3 kör hogy belerázódjak:)

/Ricsikéék/

Ez volt az idei legnehezebb verseny, telistele hibával, itt inkább a vezetéstechnikára gondolok. Sok minden leesett, mit is kellene másképp csinálni. Például ne ott akarjak gyorsan menni ahol nem lehet (lásd fent az aszfaltra visszaérkezés), mert abból csak hiba lesz, de ahol lehetne, ott ne vegyem el a gázt. És jó lenne kicsit tudatosabban menni. És jó lenne egyszer egy viszonylag lepróbált autóval odaállni, ne az első métereken derüljenek ki a turpisságok. És jó lenne egyszer futóművet állítani, rendesen, ráérősen:)

A képeket a Rallybrothers.com-ról, valamint gyenis-cs, és a KRSE oldaláról ill. a szervízcsapatomtól csentem. Nekik külön köszönet a kitartásért!:)

4 megjegyzés:

  1. http://3.bp.blogspot.com/_I2cJulkbNdo/TNhrEOmUesI/AAAAAAAAASg/UQaG3riNKlg/s1600/IMG_6678.JPG
    Itt miért unatkoztatok annyira?
    Kéne már valami normális hifi a kocsiba, unalmas kanyaroknál el lehetne tekergetni, meg ilyenek... :)

    VálaszTörlés
  2. itt csukott szajjal uvoltok.

    VálaszTörlés
  3. ja nem megvan. itt eppen a beallithatatlan negypontos ov szoritasaban probalok ugy tornaszni, hogy a hihetetlen oldalgyorsulas ellenere bal kezemmel a helyen tartsam a valtorudat valami tizenharmas villaskulccsal, a jobbal pedig probaljam nem elhajitani a kezembol az itinert.

    VálaszTörlés
  4. Be lehet azt állítani, csak fúró kell hozzá:) Szombaton megcsináljuk.

    VálaszTörlés